Formázók

Formázók

Szabó Balázs, a Cutoff Hair alapító fodrásza, a hajformázás és a szárítás mesterének tekinthető. A haja szépészetén keresztül megmutatja, hogy még a legstrapáltabb frizurából is lenyűgöző eredményeket lehet elérni. A cikk bevezetőjében rávilágít arra, hogy a hajformázás nemcsak a külső megjelenést befolyásolja, hanem hosszú távon a haj egészségét is meghatározza. Szabó Balázs elmagyarázza a hajszálak szerkezetét és annak hatását a formázás folyamatára. Emellett kiemeli a helytelen szárítás és kefélés által okozott káros hatásokat, és hangsúlyozza a megfelelő eszközök és technikák fontosságát. A cikk ígéretet tesz arra, hogy később részletesebben is bemutatja a megfelelő szárítási és formázási módszereket, amelyek segítségével gyönyörű és egészséges frizurákat lehet kialakítani. Szabó Balázs szakértelmével és tapasztalataival arra ösztönzi az olvasókat, hogy tudatosan és gondosan gondoskodjanak hajukról, és felfedezzék a hajformázásban rejlő lehetőségeket.

Az már egy sokkal összetettebb kérdéskör, hogy ezt mennyi munkával, mennyire sikeresen, és főleg mennyire tartósan tudjuk elérni.

Mindenekelőtt tisztázzuk,  mosás után a hajszálak százezerszámra rétegeződnek egymásra, víztől felduzzadva. Tulajdonságainál fogva ilyenkor nehéz, csuklik-nyeklik, és igen sérülékeny. A mi feladatunk az, hogy a legkevesebb fizikai zaklatással emelt (rebellis hajaknál lapított), telt, formás frizurát készítsünk belőle. A legnagyobb nehézséget annak a bizonyos hidrogén hídnak a bomlása, és újrakötése okozza, ami a hajban lévő másodlagos kötés, és ami felelős azért, hogy a hajunk száradás (és kihűlés!) után, milyen formát vesz fel.  Kis kefére, csavaróra tekerve kis hullámhosszú íveket kapunk, nagyra tekerve pedig nagyot. Ha pl. egy kockára csavarnám fel a hajat, akkor a gondos szárítás és kihűlés után leszedve a kockáról, szögleteket kapnék.  
Ez lenne az ideális.
A folyamatos helytelen használat következtében azonban, ebben az egyszerű folyamatban is őrületes pusztítást tudunk véghezvinni. Kivéve hajunkból a csavarót (vagy kockát:-), a további használatnál azonnal szembesülhetünk a sérülések, külső egyenetlenségek bosszantó hatásaival. Nem tudunk belegereblyézni a hajba még az ujjainkkal sem, a kifésülést  pedig akár el is felejthetjük! 
A probléma megint csak a felület gyári tökéletességének megbomlásánál kezdődik. Próbáljunk meg egy marék összeszorított szívószál közül kihúzni egyet, és próbáljuk meg ugyanezt egy adag körömreszelővel is. A belső reszelő csak úgy képes a nekiszoruló társaival összeakadó apró alkatrészei fogságából szabadulni, hogy elveszít egy csomó beakadó szemcsét, és sérülten távozik. (És akkor ez még csak egyszeri húzás volt.) Ne reszeljünk tovább! Csak sima, szivacsos kartont kapunk a végén, sok-sok porral az asztalon. Namost, ezek a szemcsék a hajat körülvevő pikkelyek, „ajtócskák”, amik elvileg tökéletesen zárnak, és nem az asztalon vannak ezek leforgácsolt részei, hanem a fésű, kefe tövében vagy a földön. (Hacsak nem az asztal fölött tesszük ezt is.)
A töménytelen mennyiségű gyötréstől – a meg nem szárított hajtól -, a kis „ajtó” nem tud becsukódni egy idő után, mert vízköves vegyi maradványos kis réteg keletkezik rajta, ami eleinte csak enyhén, de nyitva tartja őket. Mintha legó kocka szorult volna az „ajtó” tövébe. Röviden, ez az oka annak, ami miatt egymásba akadnak! (Később vesszük, hogy mindez a színre és a fényre is milyen drámaian hat, és mit lehet tenni azért, hogy ezt visszaállítsuk. )
Nemcsak a kibontásnál okozunk ezzel kárt folyamatosan, hanem a napi használatban is. 
A hajnak van egy Isten adta formája, amire törekszik. Ha a szerkezete csúszós, ép akkor könnyen be tud állni a sok egymás mellet lévő hajszál az adott formára, és így mi is könnyedén rá tudunk erősíteni erre, nem pedig kioltjuk ezt a hatást. (Ez még kicsit korai, de lényegében az ép haj, könnyedén átformázható. Az esetek többségében szinte csak kézzel dobálva is teljesen vállalhatóra lehet fújni egy profin vágott hajat!) Ez itt a lényeg.

Tehát, megmostuk a hajat, tettünk rá balzsamot, kibontottuk, a folyamat során pedig magába szívott egy csomó vizet. Azt ugye nem kell magyaráznom, hogy miért nem jó, ha a felületét izzásig leheljük, egy teniszlabdába rejthető hajszárítóval, ami 180 fokon süti a felső négy réteget. (Ez kb. olyan, mintha egy adag ruhát full vizesen összehajtogatva fentről egy hősugárzóval kezdenénk megszárítani. Azért ezt kár kipróbálni, modellezhető bárki számára fejben is, szerintem.:-D) 
Nincs más teendő, mint venni egy bivaly hajszárítót. És a bivalyság alatt nem a gép fűtésére gondolok, mert az harmadlagos, hanem a motorra! a turbinalapátokra, a diffúzor minősége stb.. Ezek az igazán fontos szempontok. (De ezt is külön taglalom majd.) A lényeg, hogy a legrövidebb idő alatt átlője a haj egész szerkezetét, és célzottan tudjuk a hajat teljes terjedelmében átfújni.  Itt nagyon is fontos figyelembe vennünk a hajas fejbőrt is (amit sosem égetünk meg), és ami gyakorlatilag a fejtől való eltartásért felelős. VAGYIS  A HAJ MAGASSÁGÁÉRT.

Nem nagyon építünk híg, még meg nem kötött betonra nagyobb épületeket. A szárítás nagy részét kézzel végezzük. Szinte 95%-ig! A maradék néhány másodperc fújás közben állnak be azok a kötések, amik a formáért felelősek. A kefe megválasztása is a logika mezsgyéjén indul el. Ha egyenes, lapos kihúzott formára vágyunk, nagy méretű kefét használjunk, lehetőleg komoly márkát. Nagyon nem mindegy, hogy elsőre szépre szárít, vagy ötször kell húzni, mire elfogadható. (ÖTSZÖRÖS TERHELÉS) Ami talán a legfontosabb, hogy ne lágyuljon hőre. Én körkeféből a 3 ME méregdrága keféire esküszöm. ÉS ipari használat mellett sem vagyok képes megölni egyiket sem. A szálai egyenesebbek, mint gyárilag, még tíz év intenzív használat után is. Mert, mi van, ha elgörbül? Hát az kérem, hogy a hőhatás (a formázás első lépése) eredményeképpen cikkcakk alakban megy a haj, és kihűlés közben (a formázás fixálása), pedig össze-vissza áll az utolsó két centiméter.

Tehát már kész is a „szálkás” haj. Nem szép, különösen egyenes hajnál. Hullámos haj szárításánál természetesen csökkentjük a kefe méretét, így hatva a haj hullámainak hosszára. (A szárítási technikákat később vesszük.)  Egyenes készítésénél – még nagyon komoly minőségű haj, és profi munkavégzés és anyaghasználat mellet is -, van egy korlát. Lobog a haj, miközben kihűl. Hiszen fütyülnek el mellette a 80 fok körüli légköbméterek! Így nem lehet nyugodtan kihűlni, mintha egy tégelynyi olvadt margarint centrifugázó mosógépen próbálnánk kihűteni. Nem lesz sima.  
A kulcs, a simítóvas használata. Ami ellen sokáig pökhendi módon nagyon ágáltam. „Nehogymár egy forró, akár kétszáz fokos vassal, vagy bármilyen turmalin-izével nyomkodjam a hajamat!” Ma már vicces. Tudjuk, hogy a hajra ható millió hatás mind ugyanúgy koptatja azt, csak a simítóvasnál nagyon kiütközi ez a hatás. UGYANIS, ha a már kézzel előszárított hajat néhány kefehúzással (MINŐSÉG!) jó irányból, hatékonyan megszárítjuk, (ahogy majd később vesszük), akkor már csak egy karnyújtásnyira vagyunk a tökéletes végeredménytől, a libegő utolsó két centi esetében is. A csontszáraz haj, egy, maximum két mozdulattal kifésülve, nem dobálva, sokkal kevésbé sérül mintha egy béna műanyag, szőr, fa, szaru, vagy bármilyen más szuperkefével „lealáznánk” ötezer mozdulattal! (Számoljuk meg két kéz, két mozdulat, plusz fejkörzés.:-) Már várjátok, hogy hogy is kell, mi? Én is!:-) 

Hullámokat szintén nagyon könnyen el lehet érni a hajvasalóval, és tapasztalataim alapján megfelelő hővédők mellett, sokkal szebb marad hosszútávon a haj szerkezete is, kefével szárítós, neagyjIsten motoroskefés társaihoz képest. Nagyon megéri megismerkedni velük komolyabb szinten. Nem érzék, mint inkább gyakorlat kérdése az egész. Persze tudatos, jó alapokkal, mint minden mást, ami sokat hat, és sok energiát, ad vagy visz.